Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  Helló mindenkinek! Dorothy vagyok, 15 éves pesti lány. Éppen a békásmegyeren található Varga István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközép- és Szakiskolába járok. Pontosabban a 10.D-be, ami egy közgázos osztály. Sose akartam közgázos lenni, de a sors így akarta, tulajdonképpen úgy kerültem oda, hogy a legjobb baránőm is oda jelentkezett, és mivel engem nem vettek fel csak oda...Én is oda mentem. A legjobb barátnőmmel, aki miatt ebbe a suliba jöttem összekaptunk majd kibékültünk, de a kapcsolatunk sose lett a régi. Persze így sem maradtam egyedül, jó sok barátom van. A 3 legjobb: Ria, Judit és Vivi. Pont ilyen sorrendben(L). A suliról még annyit, hogy most egész jó tanuló vagyok, a kilencedikes félévim átlaga kb:4,29. az év végi átlagom pedig kb 4,48.

  Valóban sose akartam közgázos lenni. Eddig 3 komoly célom volt, ebböl az eggyik mellett máig kitartok és az leszek ez már tuti. Mikor még kisebb voltm minden álmom az volt, hogy állatorvos legyek. Ez a mániám kb. 3 évig tartott. Majd jött a régészet. Nagyon elkezdett érdekelni az ókori történelem, és leginkább Egyiptom. Erről akkor tettem le-röpke 4 év elteltével-mikor az egyik ismerősöm a következő bíztató szavakat mondta:"Tudom, hogy okos vagy, de semmi esélyed arra, hogy az egyetemre bekerülj, nem hogy ki Egyiptomba!" A bátyám is hasonló féle képen bíztatott, ahogyan mások is...mert igen van egy bátjám Daninak hívják...pfff na róla még majd úgyis mesélek. De ami igazán fontos az az, ami most akarok lenni. Nyomozó szeretnék lenni!!!! Majd meglátjuk...:D